hogy minden csak nézőpont kérdése. És azzal,hogy pesszimista vagy, csak a saját dolgodat nehezíted meg. Most gondolj csak bele! Felkelsz reggel, és mondjuk reggeli közben összetöröd a kedvenc bögrédet. Kinézel az ablakon, minden szürke, esik az eső, és te egyből, reflexszerűen elkönyveled magadban, hogy ma rossz napod lesz.. De én már réjöttem, higy ez csak rajtad múlik. Mert ha felkelsz és reggel azt határozod el, hogy nah ma jó napom lesz, és jó lesz a kedvem, ha eléggé határozott vagy, hiszel abban, amit gondolsz és szeretnél, akkor nem nagyon akad ami elronthatja a napodat. vagyis ez így nem igaz, de ha ügyes vagy, akkor a mindennapi gondokat át tudod fordítani az előnyödre, és tádádádádáááá...kész egy jó nap....csak akarat kell hozzá. persze akadnak az embernek olyan napjai is, amikor arra sincs ereje h kinyissa a szemét, nem hogy még el is határozza, hogy jó napja lesz, és emellett szilárdan kitartson. Ilyenkor szoktuk azt csinálni, hogy minden rossz, ne szólj hozzám, borzalmas napom van, és láss csodád vonzzuk a bajt. legalábbis rém ez igaz. ez volt ma velem, csak úgy jöttek a rossz dolgok, legalábbis azt hitem, aztán rá kellett döbbennem, hogy minden csak rajtam múlik. és ha bár még most is olyan vok, mint egy mosott hulla, azért nincs különösen nagyon rossz kedvem. Csak olyan elhatároós....mert jól esik az embernek, ha valaki kedvesen mosolyográ a sulifolyosón, és integet neki, még ha van is barátnője, és még ha nem is vagy vele olyan jóban...meg mikjor úgy jön be a tanár az órára, hogy azt mondja neked: húzz bele az év végi vizsgán, mert én 5öst AKAROK neked adni...és ha rajtam múlik azt is fogok...:D ezek egészen jó dolgok....emellett viszont nem értem az egészet. mostanában azt vettem észre, higy úgy kelek fel, hogy eldöntöm reggel, hogy milyen kedvem lesz, és ezt nem lehet megváltoztatni, ez kőbe van vésve...ennek nem szabad így lenni. ahoyg annak sem, hogy eddig majdnem mindig arra fogtam a visszahúzódottságomat a srácok előtt,hogy már annyian megbántottak...és tudom, hogy ez nem indok, hiszen akárki is bántott meg, kell bennünk lennie annyi erőnek és annyir szeretetre való vágynak és törekvésnek,hogy legyen merszünk kinyílni a másik előtt, megmutatni neki, hogy kik is vagyunk valójában, hogy mit is gondolunk, mi képpen érzünk, mire vágyunk, mit  utálunk, mitől félünk, mi a bajunk, vagy az örömünk, elmondani valakinek az életünket, saját magunkat. és szánalmas másra fogni a magunk gyávaságát. szóval szánalmas vagyok, és hányszor de hányszor megcsináltam ezt. és tudom, hogy jogtalanul, és tudom, hogy változtatnom kell rajta, de most még őgy érzem, hogy nem kell...csak egy ölelésre lenne szükségem, egy ölelésre valakitől, akiről tudom, hogy megbízhatok benne, hogy ha nem is tudja de sejti legalább, h mit is érezhetek, és ha még csak sejteni sem sejti, legalább mellettem van...mert én soha többé nem akarom azt érezni, amit most érzek, azt, hoyg egyedül vagyok....